Megnyílt a keszthelyi Georgikon botanikus kert


2025.10.03 - Balatonica
pálma

Csütörtökön ünnepélyesen megnyitották a nagyközönség számára a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusának botanikus kertjét Keszthelyen. Az arborétumot még 1967-ben alakították ki, most pedig megújult formában, rendezett sétányokkal, új padokkal és madárodúkkal várja a látogatókat.




A megnyitón Gyuricza Csaba, a MATE rektora hangsúlyozta: egy agrár- és élettudományi területen működő egyetem számára a gyakorlati képzés ugyanolyan fontos, mint az elméleti tudás átadása. Mint mondta, egy botanikus kert egyszerre élő múzeum, élő tanterem és élő laboratórium, ahol a hallgatók nemcsak tanulhatnak, hanem kísérletezhetnek és kutathatnak is.

A Georgikon hagyományosan élen jár a kétféle képzés összekapcsolásában: már Festetics György idején is működött arborétum a campus területén. A most megnyitott kert nemcsak az egyetem hallgatóinak és oktatóinak nyújt lehetőséget kutatásra és tanulásra, hanem a város és a térség lakói számára is kikapcsolódási és feltöltődési helyszín lesz. A rektor kiemelte: a megújulás nem milliárdos beruházásoknak köszönhető, hanem azoknak a támogatóknak és önkénteseknek, akik hozzájárultak a kert rendezéséhez. „Fontos üzenete van annak, hogy a Georgikonnak nemcsak múltja van, hanem nagyon stabil jelene és ígéretes jövője is” – tette hozzá.

Sáringer-Kenyeres Marcell, a botanikus kert vezetője elmondta: az arborétum az egyetem kollégiuma mögött, hat hektáron terül el. A kertben minden növényfajt névtábla azonosít, így a látogatók könnyen megismerhetik a gazdag növényvilágot. A Georgikon botanikus kert így egyszerre szolgálja a tudományt, az oktatást és a közösséget – Keszthely új zöld szívében.

 

 

Forrás: hirbalaton / MTI, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> Őszi Kürtős Piknik Tihanyban – egyedi ízekkel és panorámával

>> Országos Étterem Hét rekord balatoni részvétellel

>> Kulisszatitkok a Szállodák Éjszakáján