Balatoni kilengések

Fennkölten hangzik, de évezredes harcról van szó civilizációk és a természet, a tóért és a tóval küzdők között. Szeretem, mellette akarok lenni, de formálom, olyan legyen, ahogy nekem jó, ez lehet az egyik tábor. Nagy a tó, az már nem is a tó, utunkban van, kell a föld – hangzik a másik oldalon. 

Köztudott, hogy már a rómaiak is szerették és formálták a Balatont és környékét. Aurelius Victor történetíró emlékezett meg arról, hogy Galerius császár (305–311) „… Pannonia földjét az állam számára hasznosíthatóvá tette hatalmas erdőségek kiirtásával, továbbá a Pelso-tó vizének a Dunába való leengedésével. Galerius a Balaton lecsapolását a tó és a Duna vízgyűjtő rendszerének összekötésével érte el. Ezt egy ásott csatorna biztosította, amely a mai Sió-csatorna ókori előzménye lehetett. A lecsapolás a tó 4. századi vízszintjének drasztikus csökkenését idézte elő, amelyre ma már régészeti bizonyítékok is vannak."

A Pelso (Balaton) ábrázolása és megnevezése a Seuso-tál medalionjában (forrás: Seuso kutatási oldal)

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a lecsapolás hátterében a klimatikus viszonyokból következő magas vízszint vagy a pannoniai úthálózat zavartalan működésének biztosítása állt. Több érv szól amellett, hogy mivel a szárazabb, melegebb, szubmediterrán klímának is köszönhetően a római korban a tó mérete a maihoz hasonló volt, a lecsapolással a rómaiakra annyira jellemző infrastruktúra-fejlesztéshez szükséges feltételeket kívánták megteremteni. 

A Balaton vízrendszere szabályozásának kérdése érdemben a 18. században merült fel újra - olvasható Halász Imre szakcikkében. A megoldást sürgette, hogy a török időkben vízszabályozás nem volt, ugyanakkor a 17. századi kisjégkorszak eredményeképpen a csapadékosabb időjárás miatt a Balaton környéke teljesen elmocsarasodott. Ezek a körülmények  gátjává váltak a nyugati irányú gabonakereskedelemnek, ami miatt Mária Terézia számos közlekedést elősegítő intézkedést hozott. Tervek születtek a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására, mindamellett, hogy az intézkedések a Sión működő, duzzasztóhatást kifejtő malmokat is érintették. Árvízvédelemre és hajózási érdekekre hivatkozással elrendelték, hogy a malomtulajdonosok a folyón elhelyezett gátjaikat bontsák le. Mivel a helyi földbirtokosok nem akartak „kiszárított területek urai lenni”, nem támogatták teljeskörűen az intézkedéseket, és a kezdeti lépéseket sem koronázta siker. 

A folyamatos magas vízállás miatt a 19. század elején újra napirenden volt a vízszabályozás kérdése. Hosszú évek eredményeképpen Beszédes József irányítása mellett tervek születtek a Kapos, a Sió és a Sárvíz csatornázására és a mocsarak lecsapolására. A tervek nem a fióknak készültek, a Sió és a Sárvíz 176 km hosszú szabályozása 1825-re, a Kaposé 1839-re fejeződött be. Beszédes József terveiben a Balaton vízszintjét csaknem 4 méterrel akarta lesüllyeszteni, minek eredményeképpen a 600 km²-es vízfelület 336 km²-re csökkent volna. Az időközben bekövetkező aszályos időszak és a helyi malomtulajdonosok tiltakozása nyomán azonban ez az elképzelés nem valósult meg. A 19. század derekán a vízszabályozást illetően is több tábor alakult ki. A radikális lecsapolás hívei szerint a mocsaras részek miatt a Balaton  „egészségtelen gőzt bűzölgő”, haszontalan és gyilkos „álló víz”. 

A Balaton vízszint-szabályozásában fordulatot a vasútépítés hozott. A tó ingadozó vízszintje miatt kár érte a Déli Vaspálya Társaságot, amikor az Adriáig tervezett vasútvonal balatoni szakaszán a tavaszi jégzajlás alámosta a már megépített töltést.  A társaság lobbija nyomán a kancellária elrendelte a Sió-csatorna és zsilipjének megépítését, amelyet 1863. október 25-én nyitottak meg. A Sió-csatorna megépítésével a Balaton lecsapolásának terve már nem merült fel, köszönhetően annak is, hogy a felvirágzó turizmus a Balatont üdülőövezetté alakította.  

Korabeli sajtóhírek szerint a zsilip működésével elégedettek voltak mind a tervezők, mind a tó partján élők - tudhatjuk meg a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság összeállításából. 1866-ban azonban az aszály következtében jelentősen lecsökkent a vízszint (a Fertő-tó és a Velencei-tó ki is száradt). A mínusz 45 centiméteres vízszint mellett pusztultak a halak és a nádasok, és sokan a zsilipet és kezelőiket kezdték hibáztatni a kialakult helyzetért. Ekkor kezdték mondogatni: »lopják a Balatont«!”  A következő időszakban a Sió-csatorna megítélése az aktuális időjárás függvényében változott: »puskaport a zsilipnek!« mondták, amikor a zsilip kis áteresztő képessége nem volt elegendő a hirtelen jött víztömeg levezetésére. 

Adria-vasút plakát (forrás: KDTVIZIG)

A XX. században többször bővítik és korszerűsítik a csatornát. Jelentőségére mutat rá, hogy enélkül a Balaton természetes vízszintje a mai szintnél átlagosan egy méterrel magasabb lenne, de vízjátéka elérné a 4-5 m-t is, azaz  a tó vízszintje gyakran lenne jóval alacsonyabb, illetve méterekkel magasabb a mainál - derül ki a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság írásából. 

A balatoni vízjárás 2000-es években jellemző szélsőséges ingadozása szükségessé tette a Balaton levezető rendszerének korszerűsítését, ennek érdekében zajlik jelenleg a Sió-csatorna és műtárgyai fejlesztése. A nagyrészt uniós támogatásból megvalósuló projekt kivitelezése várhatóan 2023-ban zárul.  

A fejlesztés révén rugalmasabbá válhat a balatoni vízszintszabályozás, kezelhetőbbek lesznek a szélsőséges esőzésekből és viharokból eredő rendkívüli tavi kilendülések, partelöntések.   
 

Szalontai

Források:
  https://seuso.mnm.hu/hu/node/135
  http://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/2292/1/Serleg_Gabor_disszertacio.pdf
  Halász Imre: A Balaton lecsapolása
  http://www.kdtvizig.hu/hu/hazai-palyazatok/balaton_levezeto
  http://www.nyuduvizig.hu/index.php/rolunk/erdekessegek/miert-volt-alacsony-a-balaton-vizszintje
  http://balatonlevezeto.ovf.hu/

Borítókép: MTI / Varga György