A ravaszdi cipőtolvajok bevették a Balatont is

Azt olvasom rólad, hogy szabadidődben imádsz elmerülni az ember alkotta fantáziavilágokban. Mely szerzők és művek voltak rád a legnagyobb hatással?

Eléggé széles és színes a paletta, ahol olvasóként kalandozom. Talán a Disney világokkal (Pán Péter és társaival) kezdődött a felfedezés, de hamar utánajártam, hogy ezek gyökerei az európai népmesék világába nyúlnak vissza. A magyaroktól Ternovszky Bélát és a Macskafogót emelném ki, vagy a franciákkal koprodukcióban gyártott Az idő urait, amivel először képregény formában találkoztam. Később belehabarodtam Hayao Miyazaki japán animációiba, valamint mindig is lenyűgöztek a videójátékok kreált világai.

Hogyan kötöttél ki végül a rókáknál? Miért róluk szól az első könyved?

A ravaszdi cipőtolvajok valóban az első publikált könyvem, holott a 20-as éveim óta rendszeresen írok: egy időben például önreflexív novellákat, máskor fantáziabeli kalandozásokat az űrről és a csillagokról, de már több nagyregénybe is belekezdtem. Autodidakta módon képeztem magam, miközben az időm nagy részében a reklámszakmában dolgozom szövegíróként. Hiába szenvedélyem az írás, a saját projektjeimre nem maradt elég energiám. Végül hallgattam a feleségem, Anna tanácsára, hogy kezdjem egy kisebb lélegzetvételű történettel, amit nem lesz lehetetlen vállalkozás befejezni munka mellett sem. Ekkoriban hallottam az ismerősi körünkben azt a hihetetlen történetet, hogy a budai teraszukról sorra tűnnek el a papucsok, és a térfigyelő kamera felvételei alapján nem mások, mint a szomszédos erdőből átcsavargó rókák a tettesek. Annyira kíváncsivá tett ez a jelenség, hogy azonnal nekiültem megírni a saját megfejtésemet és két hónap alatt el is készült a ravaszdik meséje.

A ravaszdi cipőtolvajokat melyik korosztálynak szánod? Milyen más, akár klasszikus mesekönyvek juthatnak róla eszünkbe? 

Amikor írtam, még nem tudtam, milyen közönségnek szánom. Viszonylag hamar összeállt bennem egy szlenges, fiatalos rezgésű hangnem, amivel egyszerre tudok edukatív üzeneteket átadni és kikacsintani a jelen korunkra. A korosztályi besorolásban Pais Andi olvasószerkesztő barátom segítségét kértem, ő ítélte úgy, hogy az 5-10 éveseknek címkézzük fel. Máskülönben a nyilvánvaló rókás párhuzam, a Vuk mellett szerintem La Fontaine és Aesopus tanmeséire rezonál a könyvem. A személyes felolvasásokon azt tapasztalom, hogy a gyerekek természetes kíváncsiságát pillanatokon belül nyitogatni kezdi az eltűnt lábbelik rejtélye, örömmel vesznek részt a nyomozásban. Ugyanakkor a felnőtt szülőknek is ismerős az a valóság, a város és a természet találkozása, ahol a kalandok játszódnak. Hozzátenném, hogy fiatal illusztrátorunk, Patkó Enikő csodaszép rajzai is hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen szeretetteli világ kelt életre a történetből.

Ha minden igaz, készül a folytatás. Hogyan alakítják, esetleg szövik tovább az első visszajelzések a történet irányát? 

Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire hatalmas élmény találkozni a saját közönségemmel. Hetek óta járom a különböző helyszíneket (családbarát kávézót, vadasparkot, a volt ovimat) és mindenhol mesélek és kérdéseket teszek fel. Arra jutottam, hogy a következő kötetben kimerészkedek az erdőből és beleszövöm egy másik szenvedélyemet, az utazást a folytatásba. Folytatódik tehát a világ felfedezése a gyermeki rácsodálkozás és a magyar néplélek motívumai mentén, csakhogy most az eddigieknél messzebbre fogunk elkalandozni. A rókák mellékszerepbe kényszerülnek, de természetesen róluk sem feledkezem el. Ha minden a tervek szerint halad, jövő ilyenkorra már az újabb kötettel fogok turnézni. 

Tudjuk rólad, hogy Balatonakarattyán is rengeteg időt töltesz. Mi fűz téged a Balatonhoz?

Gyerekkorom óta a Balatonnál töltöm a nyarakat, akkoriban még a déli parton, köszönhetően édesapám lellei nyaralójának. Már felnőttként megszerettem a balatoni bringakört, és az egyik tekerés alkalmával csodálkoztam rá a balatonakarattyai magasfal elképesztő panorámájára. A járványidőszakban vettünk itt egy nyaralót, azóta lényegében ez a második otthonunk. Nagyon megörültem annak is, hogy amikor bemutattam a könyvemet az akarattyai facebook csoportban, kiderült, hogy ezek a rókás cipőlopások errefelé is gyakori esetek. Így hát különösen adekvát, hogy az itt élőknek is szervezzünk belőle felolvasást: az új művelődési házban szeretnénk megtartani, valamikor július közepén.

Hogyan hatott a privát és szakmai életedre, hogy egyszeriben mesekönyv szerzővé avanzsáltál?

Rendkívüli élmény volt, hogy a feleségemmel közösen dolgozhattunk a kiadáson. Tulajdonképpen ő az egész projekt vezetője, ő szervezte a találkozókat, a nyomdát, az eseményeket, ő indította el a webshopot. Kimondhatom, hogy nélküle nem született volna meg ez a könyv. Nemsokára cikk jelenik meg rólam és a ravaszdikról a Kreatív Magazinban is, a szakmai berkekben valószínűleg onnan fognak értesülni a megjelenésről. Ugyanakkor nem gondolom, hogy hirtelen nagyot fordulna velem a munka világa. Továbbra is a főállásomban megkeresett pénzből fogom kiadni az újabb és újabb köteteket.

Ha majd egyszer több időd lesz, milyen más műfajban próbálnád ki magad a mesekönyvek után? Te magad mit olvasol ezen a nyáron?

Teljesen magába szippantott a Dűne univerzuma, szeretnék ezen a nyáron a hat kötet végére jutni. Neil Gaiman misztikumát is falom, legutóbb az Amerikai isteneket, amelyben a bevándorlók ősi hitvilága keveredik az újvilág modern eszméivel. Egészen odavagyok attól, hogyan tud egyetlen ember fejéből kipattanni egy újszülött világ. Ebből is látszik, hogy íróként is a tudományos fantasztikum felé indulnék tovább, de legalábbis olyan alkotói állapotokat fogok keresni, ahol a gyermeki énemet szabadjára engedhetem.

KAPCSOLÓDÓ

>> MI IGAZ A BALATON MESÉIBŐL?

>> TOKODY KLÁRA: "PESTEN DOLGOZOK, A BALATONNÁL ÉLEK"