Sikerrel zárultak a Go Boating vitorlás napok


2024.06.20 - Balatonica
papírhajó vízfelület

A Go Boating elnevezésű programon több balatoni helyszínen ismerkedhettek a gyerekek és iskolások a vitorlás sportággal. Különösen nagy érdeklődés övezte a balatonfüredi PORT kikötő és a keszthelyi Optisul Vitorlásiskola bemutatóit.




Közel kétszázötven, a Balaton térségében élő általános és középiskolás diák ismerkedhetett meg a vitorlázás sporttal Balatonfüreden, a Kékszalag PORT kikötőben, a GO Boating napok keretében. A résztvevők betekintést nyerhettek egyebek mellett a hazai hajózás történetébe, hallhattak a Kékszalag tókerülő múltjáról és jelenéről, valamint megismerhették a nemzetközi vitorlássikereket. A nap folyamán bepillanthattak a Kékszalag PORT működésébe, mindennapjaiba. A program csúcspontja a vízreszállás volt, többféle vitorlással, köztük katamaránokkal szelték a hullámokat. A program során a diákokat hazai utánpótlásversenyzők és edzők tanították a vízen, akik a balatonalmádi Katamarán Suliból, valamint a káptalanfüredi Vitorlázó Gyermekekért Egyesülettől érkeztek a három napra.  

 

 

Nyílt nap volt a keszthelyi KYC kikötőjében is, ahol az Optisul Vitorlásiskola bontott vitorlát. Ők a kezdetek óta csatlakoznak az ötletadó Magyar Vitorlás Szövetség programjához. Igaz vitorla nélkül, de az optimist hajókat is kipróbálhatták a gyerekek. Evezhettek, kormányozhattak a kikötő bejáratánál. Ugyanis ha valaki ki akarja magát próbálni ebben a sportágban, először ezen a hajóosztályon tanulja meg az alapokat. A Go Boating egyfajta kaput jelent ahhoz, hogy a diákok megkedvelhessék a vitorlázását. Az érdeklődők továbbléphetnek és valamely vitorlásiskolában folytathatják.

 

 

Forrás: tvkeszthely / hunsail, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> VITORLÁT BONT A 2024-ES NYÁR

>> ELSŐ SZEZONOS VITORLÁZÓ VAGY? EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT TUDNOD KELL!