Megújították és bővítették Balatonalmádi zöldterületeit


2024.06.22 - Balatonica
virágos park

Parkbővítés és virágültetés Balatonalmádiban. A népszerű városi zöldfelületek megújítása már évtizedek óta váratott magára, idén év elején végül hárommillió forintot különített el erre a célra.




A növénytelepítést Englóhner Edina tájépítész és Juhász Sándor, a városgondnokság parkfenntartási csoportvezetője irányította. Eszerint nyolc helyszínt jelöltek ki, közülük két területen fatelepítést végeztek. Az egyik a Szent István park volt, ahová hat kőrisfát ültettek, a másik pedig Budataván, a benzinkút mellett a 71-es út mellett, ahová díszcseresznyék kerültek. A többi helyen a településkép javítása miatt cserjéket ültettek. A cél az, hogy a telepítéseket minden évben folytathassák, a fenntarthatóságot szem előtt tartva. A fejlesztés első ütemében a településközpont kap főszerepet, mert ez Balatonalmádi legfrekventáltabb városrésze, ahol a legtöbb helyi lakos és nyaraló megfordul. A későbbiekben a város további területei is sorra kerülnek majd.

A jövőben a város vezetése a zöldterületek fejlesztése miatt szakmai együttműködést kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítész Karával. A megállapodás értelmében az egyik első tervezési feladat a településkapuk kialakítása. Az Alsóörs, Felsőörs, Balatonfűzfő és Veszprém felé vezető utak mentén szimbolikus kapuk lesznek, ahol hamarosan csodaszép növénysávokkal köszöntik az embereket. Tudatos és megfelelő tervezéssel, gazdaságosan fenntartható növényültetéssel a városközpont új cserjesávjaihoz hasonlóan egyedivé varázsolják a jövőben ezeket az útszakaszokat is.

 

Forrás: veol.hu / hirbalaton.hu, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> UTCASZÍNHÁZ ÉS ÚJCIRKUSZ: EZT ÍGÉRI A 6. BONDORÓ FESZTIVÁL

>> BEKUKKANTHATUNK BALATONALMÁDI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÉBE