Májusban debütál a Veszprém Borszalon


2024.05.05 - Balatonica
boros dugók

Május 24-én indul a város új boros rendezvénysorozata, a Veszprém Borszalon. Az eseménysorozatot a tervek szerint évente négy alkalommal rendezik meg borászatokkal, borkereskedőkkel, borászati, illetve gasztronómiai szakemberek meghívásával.




Az eseményről a Wine & Vinylben rendeztek sajtótájékoztatót. A megjelenteket Zsandár Tamás, az esemény ötletgazdája köszöntötte, aki elmondta, a Wine & Vinyl borklubjából kiindulva rendezik meg itt a borszalont, ahová borászokat hívnak meg, és borkóstolókat tartanak. Erre május 24-én lesz első alkalommal lehetősége az érdeklődőknek a veszprémi várban, a VEAB-székház borospincéjében, ahol 11 borászat nedűit vonultatják fel. Az elképzelések szerint minden évben négy alkalommal, negyedévente szeretnék megrendezni a Veszprém Borszalont, minden esetben új borászokkal, új tematikával, új résztvevőkkel, gasztronómiai bemutatókkal. 

Veszprémben van egy igényes borfogyasztói réteg, akik miatt érdemes kóstolót tartani mondta Szittnyai Zalán borszakértő, aki arról is beszélt, hogy az általa képviselt Zwack Izabella Borkereskedéssel egy picit az olasz életérzést is elhozzák a nyár előtt Veszprémbe boraikkal. A sajtótájékoztatón az is kiderült, a borszalon sétáló, kóstoló jellegű lesz, ahol a vendég megérkezik a helyszínre, majd egy poharat kap ajándékba a belépő mellé. Nem mellékesen az első kóstoló alkalmával 11 borászat fogja képviselni magát és 40–50 bort lehet majd kóstolni. Elkezdődött a jegyértékesítést, a biléták 40 százaléka egy hét alatt el is kelt.

Képgaléria itt.

 

Forrás: veol.hu, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ECHO FESZTIVÁL ÉS KECSKEKÖRÖM-ÜNNEP TIHANYBAN

>> 2024-BEN IS VÁRNAK A VESZPRÉM-BALATON EKF FEJLESZTÉSEI!