Mácsai24: Budapest után Balatonfüreden a káprázatos életmű


2024.07.13 - Balatonica
ecsetek festés

A budapesti Kiscelli Múzeumban zajos siker övezte Mácsai István festő életműkiállítását 2023-ban. Az akkor kiállított művek jelentős részét most Balatonfüreden láthatjuk viszont, a gyönyörű Vaszary Villában. A tárlat 2025. január 5-ig látogatható.




Mácsai István alkotásokban és műfajokban gazdag, időben is nagy kiterjedésű, 2005-ben lezárult életművét több szemszögből, kritikai megközelítésben prezentálják, alkalmat adva a közelmúltunkról való fakuló tudásunk árnyalására, valamint a művészet iránt érdeklődők és a szakmai platformok párbeszédére. A mintegy hatvan – múzeumoktól, hazai és külföldi magánygyűjtőktől kölcsönzött – festményen túl, bemutatásra kerülnek a művész filmes, fotós és napló hagyatékából feltárt anyagok is.

 

 

A Vaszary Villa rövid története: 

Vaszary Kolos hercegprímás gyógyulás céljából érkezett Balatonfüredre, majd idővel állandó vendég lett a városban. Pannonhalmi apátként rendbe hozatta az épületet, majd esztergomi érsekként meg is vásárolta a területet. 1892-ben építtette fel tornyos nyaralóját, melyet a mai napig lehet látogatni. Halála után elárverezték az épületet a benne lévő ingóságokkal együtt, majd az 1920-as évekre kialakítottak benne egy honvédtiszti üdülőt. A nyugati szárny 1927-ben készült el. Az 1950-es évektől egészen a rendszerváltozásig a szovjet hadsereg használatában állt. A közelmúltbeli restaurálásnak köszönhetően Balatonfüred egyik legrangosabb és legjelentősebb épülete lett.

 

Forrás: veszpreminfo / balatonfured.hu, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> MEGÚJULT KIÁLLÍTÁSSAL VÁR A BALATONSZEMESI POSTAMÚZEUM

>> ÚJABB CSÚCSKIÁLLÍTÁS TAVASZTÓL A VASZARY GALÉRIÁBAN