Jobbnál jobb magyar mozipremierekkel indít az ősz


2024.08.28 - Balatonica
art deco mozi

Az őszi mozis időszak várva várt hazai filmpremiereket tartogat. Heteken belül láthatunk fesztiválkedvenc művészfilmet, nevettető sportvígjátékot, kosztümös és jövőben játszódó drámákat is, amelyek mind egészen másképp fognak elvarázsolni minket! A 2024-es filmes felhozatalt garantáltan sokáig fogjuk emlegetni.




Arany János tizenkilenc éves volt, mikor otthagyta a Debreceni Református Kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Erről a korszakáról makacsul hallgat visszaemlékezéseiben, és már az ötvenen is túljut, mire – Istóknak nevezve ifjúkori önmagát – először veti papírra színészkalandját a soha be nem fejezett Bolond Istók című versregényében. Rohonyi Gábor és Hegedűs Georgina filmje a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjának kevésbé ismert, de annál kalandosabb fiatal éveit mutatja be Liber Ágoston főszereplésével, a felnövéstörténetet romantikus elemekkel és a road movie műfajával vegyítve.

Bemutató: október 3.

 

Ájuldozó gyerekek és végeláthatatlan beszédek az ünnepélyes tanévnyitón. Finomfőzelék és hipós felmosóvíz jellegzetes szaga a menzán. A Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait. Egyedül Juci néni (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnő érti őt meg igazán, aki szintén elszenvedője a házmester-kultúrában megragadt intézményi rendszernek. A helyenként groteszkbe hajló, örkényi hagyományokat továbbvivő Fekete pont, Szimler Bálint rendezése számos hazai producer együttműködésében, független alkotásként valósult meg, és ugye Locarnóban díjakat kaszált.

Bemutató: szeptember 19.

 

Klára különköltözik a férjétől. Barátja, Ági segít neki. Összesen hét kört tesznek meg kocsival. Bár minden alkalommal ugyanazt az utat teszik meg oda és vissza, mégis minden kör más. A CirkoFilm mutatja be Szilágyi Zsófia (Egy nap) második játékfilmjét, a Január 2-t. Előtte még Velencében versenyez.

Bemutató: október 3.

 

Kálmánnak (Scherer Péter) a gombfoci nem gyerekjáték, hanem egy véresen komoly sportág. Csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Nem várt megoldás érkezik azonban, amikor egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedésből 100 millió forintot utal a számlájukra. Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, túl nagy a kísértés, hiszen így esélyük nyílik kijutni az EB-re… A Lepattanó érzelmes sportvígjáték az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, és tisztelgés a sokunk által kedvelt fantasztikus magyar játék, a gombfoci előtt.

Bemutató: szeptember 26.

 

A film egy földalatti börtönben élő csoport történetét meséli el. Egy éjszaka a foglyok megragadják a lehetőséget, és meg próbálnak szökni az ismeretlenbe. Egy misztikus lény erejét felhasználva az egyik fogoly a csoport vezetője lesz, ám a hatalom megszállottjává válik, ami despotává változtatja. A disztópikus film csak a tánc jegyeit használja – a szavak helyett mozdulatokkal meséli el a történetet. A Zenit magyar-szlovák-cseh koprodukcióban készült, amelynek magyar producere Pusztai Ferenc (Marsra magyar!, A nyomozó, Szabadesés, Pál Adrienn, Friss levegő, Mindörökké), gyártója a KMH Film. A film vezető táncosa a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Ladányi Andrea. A film operatőre Pálos Gergely, aki világhírű Roy Andersson több alkotását is fényképezte.

Bemutató: szeptember 12.

 

Forrás: mafab.hu / port.hu, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> Színház az erdőben. Hol láthatsz ilyet?

>> Ezt a 10 filmet imádták a magyarok 2024 első felében