Hogyan védhetjük meg a Balatont az algásodástól?


2024.07.18 - Balatonica
stop sign

Vajon milyen volt a Balaton természetes állapota és mikor változott meg? Helyreállítható még a természetközeli állapot? Ezekre a kérdéskere keresték a választ az ELTE TTK Őskörnyezet és Klímaváltozás Kutatócsoportjának munkatársai legújabb tanulmányukban, amelyben konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a tó védelme érdekében.




Az EU nemrég elfogadott természetvédelmi törvénye értelmében az EU tagállamoknak 2030-ig a törvény által lefedett élőhelyek legalább 30%-át kell helyreállítaniuk. De vajon a Balaton esetében mi lehet a célállapot?

Sokan emlékezhetnek saját gyermekkorukból kékalga-virágzásokra, amikor a termelődő algatömeg toxinja a bőr irritációjához és nem éppen nyaralóbarát vízfelülethez vezetett az 1970-80-as években. A Balaton ugyanakkor egyike azon kevés tavaknak világszerte, ahol a sikeres vízminőségvédelem 1994-től, évtizedes csúszással ugyan, de a tó állapotának jelentős javulásához vezetett. A kutatók egészen 2019-ig optimisták voltak a tó jövőjét illetően, ekkor azonban az alacsony tápanyagterhelés ellenére, ismétlődő nyári algavirágzások kezdődtek. Bár az utóbbi évek nyári aszályai miatt aggódva figyeljük, milyen is éppen a Balaton vízszintje, fontos tudnunk, hogy ezek a foszfor visszaáramlások éppen a tó magasan tartott nyári vízszintjeivel függtek össze.

A mintegy 17 ezer éve kialakult, és kb. 10-11 ezer éve többé-kevésbé összefüggő vízfelületű tó története során számos vízszintváltozást élt meg. Az ELTE TTK Őskörnyezet és Klímaváltozás Kutatócsoportja a Balaton utolsó 500 évét vizsgálta. A kutatás célja a tó természetes, emberi hatást megelőző faunájának rekonstrukciója volt; kutatók kiemelten vizsgálták az árvaszúnyog-faunát melyek parányi, vízben élő lárvái érzékeny jelzői a környezet változásának, közösségeik összetétele átalakul, ha megváltozik pl. az aljzat szemcseösszetétele, ha hirtelen kevesebb oxigén érhető el életterükben, ha hirtelen sok szerves törmelék kerül a tó fenékre vagy ha a halállomány hirtelen megnő, és kifalja a lassan mozgó, törmelékevő fajokat.

Az árvaszúnyog populáció mérete jelentősen csökkent 1940 óta, mely változások egybeestek a tó körüli erdőírtásokkal, a fokozódó parti erózióval és a tó vízszintszabályozásának valódi megindulásával. Továbbá kimutatták, hogy erős az összefüggés a fenéken táplálkozó halak állománynövekedése és az árvaszúnyog populáció csökkenése közt, vagyis komoly hatása volt/van a haltelepítéseknek is. Nem szabadna felednünk, hogy a Balaton eltartóképessége a halfauna tekintetében korlátos. A túltelepített és túltartott halállomány miatt a foszfor eltávolításban jelentős szerepet játszó árvaszúnyogok nem tudják elvégezni fontos ökoszisztéma szolgáltatásukat (magyarán újraindul az algásodás).

Éppen ezért a kutatók azt javasolják, hogy a halfaunát ésszerűen csökkenteni kellene. Persze, azzal ők is tisztában vannak, hogy a Balaton egyik fontos turisztikai vonzereje éppen a szabályozott horgászat, de bíznak benne, hogy kutatásaikkal segítenek az embereknek megérteni az olyan ökoszisztémák, mint amilyen a Balaton, fenntartható működésének alapelveit, és egyet fognak érteni a szabályozások szükségességével, hogy minél tovább élvezhessük a tó körüli pihenést, szabadidős tevékenységeket. És hogy mi is az a természetes állapot, amit célként kitűzhetünk? A kutatók a helyreállításhoz irányadó tavi referenciaállapotot 1740–1900 közé tették, ez ugyanis már a török kort jellemző magas nyári vízszintek utáni időszak, amikor a tó vízjárása a maihoz hasonló volt. Hangsúlyozták, hogy Közép-Európa legnagyobb sekély tavának természete a természetes vízszintfluktuáció, a tó természetes élőlényközössége ehhez adaptálódott, tehát nem kell félnünk az esetleges nyári alacsony vízszintektől a tó élővilága tekintetében.

 

Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> HOGYAN ÉS MIKORRA LESZ FENNTARTHATÓBB A MAGYAR TURIZMUS?

>> MÉGIS HÁNY GÓLYA FÉSZKEL MAGYARORSZÁGON?