Milyen a balatoni vendéglátásban dolgozni? Pokoli.


2024.07.15 - Balatonica
étterem pincér rendelések kiadóablak

A balatoni büfék és éttermek konyhájában a hőmérséklet elérheti a 40-50 fokot is, ami szélsőséges megterhelés az egész napos fizikai munkát végzők számára. A Balatoni Turizmus Szövetség arra kéri a nyaralókat, hogy türelemmel legyenek a vendéglátós személyzettel szemben.




Fekete Tamás, a balatoni szervezet alelnöke elmondta: Az éttermek  konyháiban pokolian forrók ezek a napok, ahol a pincérek és a konyhai dolgozók emberfeletti körülmények között végzik a munkájukat. Miközben mi hűsítő italokkal és ízletes ételekkel hűsölünk, ők a forró gőzben és a tűzhelyek mellett izzadnak, hogy kiszolgáljanak minket. Gyakran 40-50 fok körüli a hőmérsékletben dolgoznak, elviselhetetlen párában, nehéz fizikai munkát végezve.

Éppen ezért a turistákat arra kéri a szervezet, hogy az átlagnál is legyenek türelmesebbek azokkal, akik most a vendéglátásban dolgoznak. Sőt, ha tehetik, akkor egy rövid tapssal, vagy legalább egy apró mosollyal jelezzék az őket kiszolgálóknak, hogy respektálják, hogy ebben a nagy melegben is megpróbálnak helytállni. Ők azok, akik most mindent megtesznek annak érdekében, hogy az itt nyaralók jól érezzék magukat, még akkor, ha nekik most pokoli körülmények között kell dolgozniuk.

 

 

Egy brit kutatás szerint: a pincérek átlagosan 7-9 kilométert gyalogolnak naponta, de vannak kirívó esetek, amikor 15 kilométert is megtesznek egy nap. A brutális munkahelyi nyomás sok szakácsban depressziót okoz. Egy felmérésben a szakácsok több mint fele nyilatkozott úgy, hogy fájdalomcsillapítót vagy italt fogyasztott, hogy átvészelje a stresszes műszakot.  Az angol Unite szakszervezet korábban felmérést végzett a londoni hivatásos szakácsok körében arról, hogy milyen hatással vannak rájuk munkakörülményeik. A megkérdezettek csaknem fele úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen dolgozik heti 48 és 60 óra között. Ráadásul hetvennyolc százalékuk nyilatkozott úgy, hogy volt már balesetük vagy a fáradtság miatti baleset. Az American Journal of Epidemiology korábbi tanulmánya feltárta, hogy a borravalóra támaszkodó szolgáltató alkalmazottak hajlamosabbak a depresszióra, alvásproblémákra és stresszre. És a legtöbb esetben az éttermi alkalmazottaknak továbbra is több munkahelyen kell dolgozniuk. Ez csak fokozza a stresszt, és nem hagy sok idejüket az öngondoskodásra, ami káros hatással van a mentális egészségre az étteremiparban.

 

Forrás: Balatoni Turizmus Szövetség, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> NINCS VÉGE A KÁNIKULÁNAK: KÖZEL 30 FOKRA MELEGSZIK FEL A BALATON

>> KIÉHEZVE VÁRJUK A 2024-ES KEDVENC STRANDÉTELEKET