7 felfedezésre váró hely a világban 2026-ban
2025.12.27 - Balatonica
Az elmúlt években sok szó esik a túlzsúfolt városközpontokról, élhetetlenné váló történelmi negyedekről és az utazás árnyoldalairól. Közben azonban léteznek olyan úti célok is, ahol egészen más a helyzet, ahol az utcák nincsenek tele, a helyiek örömmel fogadják a vendégeket, és a turizmus számukra is lehetőség. Ebben az ajánlóban hét olyan helyet mutatunk be, amelyek tárt karokkal várják az utazókat. A BBC összeállításából válogattunk.
ALGÉRIA
Algéria sokáig afféle „szunnyadó szépség” volt az afrikai turizmus térképén: páratlan történelmi és természeti értékei ellenére a bonyolult vízumrendszer távol tartotta az utazókat. Ez most látványosan változik. Az ország célja, hogy 2030-ra évente 12 millió külföldi látogatót fogadjon, és ehhez kézzelfogható lépéseket tesz: bevezették a szervezett utazók számára elérhető egyedi vízumot, új belföldi légitársaság indult, és erős állami támogatást kap a kulturális örökség védelme, valamint a több százezer kézműves munkája. Az utazások többsége a Földközi-tenger partján fekvő fővárosból, Algírból indul, amelynek arculatát föníciai, oszmán és francia hatások rétegzik. Kiemelkedő állomás a világörökségi címmel rendelkező Kaszentina, ahol három évezred történelme él együtt egyetlen városszövetben. A közelben találhatók Timgad és Djémila lenyűgözően épen maradt római romjai – tömegek nélkül. Mindezt a Algériai Szahara végtelen homokdűnéi egészítik ki, ahol Djanet oázisvárosa a sivatagi felfedezések egyik központja. Algéria ma még ritka kombinációt kínál: világszínvonalú látnivalókat, valódi nyugalmat és egy országot, amely kifejezetten várja az utazókat.

CHILE
Santiagotól alig kétórányi autóútra délre terül el a Colchagua-völgy, amely a havas Andoktól egészen a Csendes-óceánig húzódik. Miközben sok utazó csak átszállási pontként tekint a dél-amerikai fővárosra, ez a vidék Chile egyik legnyugodtabb és legvendégszeretőbb régiója, ahol történelmi haciendák, könnyű túrák és világszínvonalú borászatok várják a látogatókat. A nemzetközileg is egyre ismertebb borvidéken régóta működő pincészetek kínálnak ráérős kóstolókat, a gasztronómia pedig a szőlőtőkék között működő éttermekben kap főszerepet. Szállásként akár a dűlők fölött „lebegő" borhotel-villák is választhatóak. A boron túl a chilei „cowboy-vidék” élménye is része az utazásnak: rodeók, hangulatos kisvárosok, helyi piacok és kiváló csillagles. A chilei vidék olyan úti cél, ahol soha nem siettetnek: inkább maradásra, lassításra és az élet élvezetére hívnak.

COOK-SZIGETEK
A Cook-szigetek lakói kifejezetten szeretnek vendégeket fogadni: a Csendes-óceán nyitott, barátságos közösségei közé tartoznak. A turisták száma ugyanakkor alacsonyabb, mint sok más óceániai úti célon, így az ide érkezők inkább érzik magukat meghívott vendégnek, mint egy zsúfolt üdülőhely látogatójának. A mindössze 67 négyzetkilométeres Rarotonga szinte mindent magába sűrít, amit a térségtől várunk: hegycsúcsok, kék lagúnák, buja belső területek és élő polinéz hagyományok. A főszigeten túl további 13 sziget fedezhető fel szinte teljes nyugalomban. Az új, természetközeli luxusszállások mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a kulturális és környezeti fenntarthatóság: védelem alá vették a világ egyik legféltettebb tengeri élővilágát rejtő Marae Moana területet, Aitutaki lagúnájában pedig több szigetecske különleges védelmi státuszt kapott. A szárazföldön a szent Maungaroa-völgy (szerepel az UNESCO várományosi listáján) érintetlen esőerdőkkel és folyókkal várja a látogatókat. Az odajutás is egyre egyszerűbb: új és sűrűbb légi összeköttetések teszik elérhetővé ezt a kis paradicsomot, amely egyelőre inkább várja, mintsem sokallja az utazókat.

HEBRIDÁK
A Skócia atlanti partjai mentén elszórt Hebridák régóta vonzzák az utazókat különleges hangulatukkal: ősi szent helyekkel, lakatlan strandokkal és erős közösségi élettel. Az idei év azonban több sziget számára is új mérföldkövet hoz, ami még vonzóbbá teszi őket, anélkül, hogy tömegek lepnék el a vidéket. A Külső-Hebridák északi csúcsán fekvő Lewis szigetén megnyílik a régóta várt látogatóközpont a misztikus Calanais állóköveknél, amely idősebb, mint a Stonehenge. Délebbre, Barra szigetén már maga a megérkezés is élmény: a dagály által formált tengerparti kifutópálya egészen különleges fogadtatást kínál. Az itt álló középkori Kisimul Castle mellett hamarosan megnyílik a sziget első whiskylepárlója is. A déli Hebridákon fekvő Islay már régóta a füstös single malt whiskyk fellegvára, és a kereslet továbbra is formálja a sziget arculatát: 2026-ra két új lepárló nyílik, így összesen tizennégy működik majd itt. Új látogatóközpontok, lepárlók és tematikus szállások erősítik azt az érzést, hogy a Hebridák egésze egyszerre őrzi hagyományait és tudatosan, örömmel fogadja a fejlesztéseket.

MONTENEGRO
Montenegró Európa egyik legfiatalabb állama: 2026-ban ünnepli függetlenségének 20. évfordulóját. Bár a legtöbben az Adria menti látványos partszakasza miatt keresik fel – különösen a fjordszerű Kotori-öböl velencei városkáival –, az ország belső területei még mindig kevéssé ismertek, és kifejezetten várják az utazókat. A hegyek felé haladva kisvárosok és természeti kincsek váltják egymást: a hajdani királyi főváros, Cetinje kolostorai és múzeumai a nemzeti múltat idézik, míg a Skadari-tó Európa egyik legfontosabb madárrezervátuma, kiemelkedő biodiverzitással. Az igazi különlegességet azonban Montenegró vad hegyvidékei adják. A Prokletije-hegység Európa egyik utolsó érintetlen vadonja, ahol farkasok és medvék élnek, és ahol túraútvonalak hálózata – köztük a több országon átívelő Peaks of the Balkans – a fenntartható turizmusra épít. Tulajdonképpen az utazók jelenléte mentőövet jelent az elnéptelenedő hegyi közösségeknek.

OULU
Az északi sarkkör közelében fekvő Oulu 2026-ban Európa egyik kulturális fővárosa lesz, ami új figyelmet irányít Finnország csendesebb, kevésbé bejáratott északi vidékeire. A város már eddig is különleges címekkel büszkélkedhet – saját meghatározása szerint a világ téli kerékpáros fővárosa –, a kulturális fővárosi év azonban mindezt új szintre emeli. Az egész éven át tartó programsorozat inkább egy folyamatosan alakuló fesztiválra hasonlít: utcai események, pop-up előadások, kiállítások és köztéri installációk követik egymást. Kiemelt szerepet kap az északi gasztronómia, amely a helyi alapanyagokra és az extrém évszakok formálta ízekre épít, valamint egy olyan köztéri művészeti útvonal is, amely a klímaváltozás és az idő fogalmát állítja középpontba. A városi látnivalókon túl szeles kis szigetek, világítótornyok melletti naplementék és a finn szaunakultúra kínál lassúbb, elmélyültebb utazási élményt. Oulu 2026-ban egyszerre mutatja meg az északi természet erejét, az arktikus hagyományokat és a kortárs kreativitást – mindezt tömegek nélkül.

GUIMARãES
Mindössze 65 kilométerre Portótól fekszik Guimarães, amely Portugália 12. századi bölcsőjeként és első fővárosaként meglepően kevéssé szerepel az utazók térképén. Gondosan megőrzött középkori belvárosa macskaköves terekkel, palotákkal és élénk vendéglátóhelyekkel teli, a közelben pedig a Kr. e. 9. századból származó Citânia de Briteiros dombtetőn álló településmaradványai idézik meg a régmúltat. Guimarães ugyanakkor messze nem múzeumváros. Az egyetemi hagyományoknak köszönhetően kifejezetten fiatalos és kreatív: a lakosság közel fele harminc év alatti. A kortárs kultúra természetesen simul bele a történelmi környezetbe, legyen szó modern galériákról, kolostorokban működő múzeumokról vagy régi gyárépületekből kialakított új közösségi terekről. 2026-ban a város egyszerre ünnepli UNESCO világörökségi státuszának 25. évfordulóját és Európa Zöld Fővárosa címét. Az elmúlt évtizedek fenntartható városfejlesztési munkája új zöld oázisokban, megújított folyópartokon és környezetbarát közlekedésben ölthető tetten. Guimarães csendesen magabiztos, előremutató város – és 2026 egyik legkellemesebb európai meglepetése.

A TELJES LISTÁT ITT OLVASHATJÁTOK ANGOL NYELVEN.
Forrás: BBC, Fotó: Unsplash
KAPCSOLÓDÓ
>> Napos karácsony: 3 hely, ahol fürdőruhában ünnepelhetünk
>> Varsó lett Európa vezető üzleti és szabadidős úti célja




