18 éves füredi lány a 199. Anna-bál szépe


2024.08.02 - Balatonica
menyasszonyi ruha cipő csokor

A balatonfüredi 18 éves Soós Kriszta Szonját választották a 199. Anna-bál szépének. Az első udvarhölgy a 21 éves budapesti Mihály Angelika, a második udvarhölgy pedig a 17 éves és szintén Budapestről érkező Bundschuh Jázmin lett.




Az Anna-bálon a résztvevők közül hagyományosan a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, akik közül végül a Horgas Eszter fuvolaművész, Kocsis Korinna, korábbi Anna-bál szépe, V. Kulcsár Ildikó újságíró, Csáky Attila filmproducer, a zsűri elnöke, Ókovács Szilveszter az Operaház igazgatója, Hajas László mesterfodrász és Gömbös Lóránd üzletember alkotta zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

 

(fotó: balatonfured.hu)

 

A bálon idén 130 ezer forintos belépővel lehetett részt venni. A hatszáz vendég elé 3300 darabos, mintegy százhúsz millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített herendi szerviz került. A báli szív színét ebben az évben a Tagore sétány rózsalugasa ihlette, ezért halvány bíbor színű szívek kerültek a hölgyek nyakába.

Ismert sportolók, közéleti szereplők, celebek is megfordultak az eseményen. Itt volt Epres Panni, Zimány Linda, modellek, Szabó Dóra szépségkirálynő, Dárdai Pál a magyar labdarúgó válogatott egykori szövetségi kapitánya, Lőw Zsolt a Bayern München másodedzője, Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, Kéri Kitty, Eperjes Károly és Haumann Máté színészek.

A bál szépe az aranyalma mellett egy modernizált Viktória-mintás herendi vázát, udvarhölgyei Rothschild- és Apponyi-mintásat kaptak ajándékba.

 

Forrás: balatonfured.hu, Fotó: unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> IDEJE KÉSZÜLŐDNI A 199. BALATONFÜREDI ANNA-BÁLRA

>> SIKERREL ZÁRULTAK A GO BOATING VITORLÁS NAPOK